Az egész ImPulzus-paletta arra épül, hogy „kevesebb idő mint gondolnád”.

Mert nem az számít, hogy mennyire leszel kiváló művész, hanem, hogy mennyit tesz hozzá az életedhez a gyakori zenélés.

Olyan elképesztő hatása van, ha egy ember nyugodt, ha mindig van valami, amihez örömmel nyúlhat, amikor összecsapnak a hullámok, hogy úgy érezzük: méltatlanul alulértékelik ezeket a területeket.

Az akadály pedig sokunknak ismerős: ha felteszem, hogy még sosem gitároztam, várható, hogy attól mert egyszer gitárt fogok a kezembe, még nem fogok tudni játszani rajta.
És a legtöbbször azt látjuk, hogy aki elkezd tanulni, 2-3 év után ér el csak eredményeket.

Pedig a dolog nem ilyen bonyolult: gondolj csak a nyelvtanulásra!

Mikor elkezdünk (felnőttként) tanulni, egész gyorsan eljutunk egy olyan szintre, amikor tudunk rendelni egy étteremben, vagy nem el a londoni metróban, ha eltévednénk.. Persze mindig van lehetőség jobban, és kevesebb hibával beszélni, de ezek valójában nem korlátoznak már bennünket abban, hogy addig is, ameddig ezeket begyakoroljuk, használjuk a nyelvet.

Past perfect nélkül is szuperül lehet barátságokat kötni – sőt, még akár üzletet is gyakran.

Nos, ez az, ami a zenei nyelvben nagyon hasonlóan működik.

Nem állítom, hogy ahhoz hogy világszínvonalon tudj zongorázni, elég 1-2 év tanulás. Ahhoz valóban egy életet, de legalábbis 10-15 évet érdemes a szolgálatába állítani.

Ugyanakkor sokkal jobb az a világ, ahol van 50 ember, aki rászánt már 2-3 hónapot, és ezért bármikor le tud ülni egy hangszerhez és örömet okozni a haveroknak (vagy éppen önmagának), és mindössze egy ember van, aki világszínvonalon játszik – mint az a világ, ahol összesen ugyanannyi munkát fektettek bele közösen, de ebből két világszínvonalú mester van, a többiek pedig le sem ültek a hangszerhez.

Mi is ezt szeretnénk erősíteni: hogy azok, akik látnak magukban 2-3 hónapig heti 1-2 órát, amit szívesen fordítanának erre, azok lássák, megfelelő módszerekkel, lelkesítő hozzáállással akár ennyi idő alatt is olyan szintet tudtok elérni, ami akár egész életetekre feltöltődést, örömöt adó hobbit biztosít számotokra.

Persze: aki szeretné folytatni, nem fogjuk lebeszélni, mert mi is hiszünk abban, hogy minél több idő, annál jobb és szebb az eredmény: de ha eddig még nem volt a kezedben cselló, pedig már gyerekkorodban is gondolkodtál rajta, akkor a kérdés számodra nem ez.

Hanem, hogy vajon ki győzött meg eddig arról, hogy amennyiben csak olyan szinten fogsz tudni játszani, ami számodra öröm, az gáz? 
Hogy amikor felidegesít a főnök, akkor ahelyett, hogy behúzz neki egyet, elég, ha csak leülsz, és játszol fél órát – az felesleges, és értelmetlen?

Ki győzött meg arról, hogy ez nem fog a hasznodra válni? :)

Pedig a főnököd orra biztosan hálás lesz…