
Z E N E S Z E R Z É S
Találd meg a benned rejlő kreativitást és saját zenei világod!
Mindig is úgy érezted, hogy egy zeneszerző veszett el benned, de még sosem próbáltad ki?
Esetleg már írtál is zenét, de nem tudod, hogyan lehetne még jobb?
Vagy már elő is adtad valahol?

Az ImPulzus egyik legújabb órája igazi különlegesség is egyben: olyan módszert fejlesztettünk ki, aminek segítségével amatőr zenészként is belekóstolhatsz a zeneszerzés mikéntjébe.
Azon dolgozunk, hogy a kreatív oldala annak is megjelenhessen, akinek életkorából, vagy egyéb feladataiból adódóan nincs lehetőségük egy teljes zenei képzésbe belevágni – mégis örülnének neki, ha kipróbálhatnák, milyen lenne zenét szerezni – majd esetleg elő is adni.
Külön öröm, ha játszol valamilyen hangszeren alapszinten, vagy szívesen énekelsz – de az sem akadály ebben a speciális programban, ha még nem – segítünk majd, hogy ebben is gyakorlatot szerezz.

Miről van szó pontosan?
Az ImPulzus legtöbb programjához hasonlóan itt is 3 hónapos blokkokban gondolkodunk – ennyi idő pont elég ahhoz, hogy már érdemi változást tapasztalhass, és ahhoz is, hogy a végére minden résztvevőnek legyen olyan darab/szám, amire büszke lehet.
Attól függően hogy valaki hol tart, elképzelhető, hogy csoportot javasol majd Andris, de ha valakinél az látszik praktikusabbnak, az sem kizárt, hogy egyéni formában dolgozzatok.
Emellett nagyon fontosnak tartjuk, hogy mindenkinek bővítsük a látókörét: a megállapodás részét képezi havonta egy fakultatív koncert is, amire a hozzánk járó zeneszerző- növendékek közösen látogatnak majd el, hogy minél több irányból átbeszélhessék az aktuális zenék különböző aspektusait.

Szia!
Emszt András vagyok, zeneszerzőként és zongoristaként is aktívan dolgozom, emellett több éve tanítok a Weiner Leó Zeneiskolában és Konzervatóriumban, valamint a Zeneakadémián is oktattam. Ebből kifolyólag a legkülönfélébb korosztályoknak taníthattam zeneszerzést. Fontosnak tartom, hogy a zeneszerzés szabályainak elsajátítása és a zenei kompozíciók létrejötte egyaránt kreatív feladatokon keresztül valósuljon meg.
A zeneszerzés sokakat segít könnyebben értelmezni, átláthatóbbá tenni a zeneművek felépítését, ezért a hangszeres diákjaimat is bátorítom, hogy kóstoljanak bele a zeneszerzés rejtelmeibe. A komponálás elméletének elsajátítása elsőre bonyolultnak tűnhet, azonban ezt is könnyen el lehet sajátítani, akárcsak a kottaolvasást.
Andrissal az egyik legemlékezetesebb közös munkánk eredményébe akár itt is belehallgathattok:
Emszt András: Haláltánc
Vox Insana Kamarakórus, Soós Quartett, Igric Balázs – Vezényel: Tőri Csaba

Hogyan próbálhatod ki?
Töltsd ki az alábbi jelentkezési lapot – amely még semmire sem kötelez!
A következő pár napban telefonon felvesszük a kapcsolatot, hogy egy próba-alkalommal megismerkedjünk – és megnézzük, tudunk-e rögtön együtt dolgozni.
Az egyetlen előzetes követelmény, hogy minimális szinten otthonosan mozogj a kottában – természetesen ha ez még nincs meg, abban is segítünk majd.
A lényeg, hogy vedd fel velünk a kapcsolatot – és megkeressük, hogy milyen megoldás van a jelenlegi tudásod továbbépítésére.
Mi fog történni jelentkezés után?
Rövidesen kapsz egy tájékoztató e-mailt, valamint a napokban felkeresünk telefonon. Itt arra kérünk, hogy mesélj majd róla, minek örülnél pontosan, milyen korábbi tapasztalataid voltak, és hogy milyen hangszerek/énekes lehetőségek foglalkoztatnak.
A következő lépés már a próba-alkalom, ott személyesen talán még egyszerűbb mindenről beszélni.


Hol találkozunk?
Az órakat az ImPulzus – Kreatív Zenei Műhely központjában tartjuk, amely könnyen megközelíthető helyen, a Nyugati Pályaudvar mellett található.
1067 Budapest, Csengery u. 76. 1. emelet 7. (107-es kapucsengő)
Tudomásunk szerint nem igazán van olyan hely, ahol professzionális előképzettség nélkül is lehet zeneszerzést tanulni. Ez nyilván érthető szakmai okok miatt van így, ezért mi is óvatosan indulunk: aki már elég tapasztalt, hogy bonyolultabb dolgokat írjon, annak bátran adunk kihívásokat.
Aki pedig még csak először próbálgatja a szárnyait, neki a kreativitását és az improvizációs képességeit kezdjük fejleszteni – miközben észrevétlenül olyan tudásra tesz majd szert, hogy később összetettebb darabokat is írhasson.
Mit mondanak akik már jártak nálunk?

Magony Tímea
“Nagyon jól felépített az egész, örülök, hogy belevágtam! Minden óra után teljesen fel voltam töltődve.”

Rull Viki
“A végére derült ki igazán, hogy mennyire fontos, hogy folyamatosan visszatekintsek az előző órákon tanultakra. Ahogy haladtunk előre, egyre jobban jött az “aha” élmény.”

Volosinovszki Piroska
“Nagyon gyakorlatias megközelítéssel és interaktív órákkal találkoztam, jó, hogy csináljátok!”
ImPulzus Kreatív Zenei Műhely
1067 Budapest, Csengery u. 76. 1. em. 7.
+36303244842
info@impulzusmusic.com
impulzusmusic.com
Recent Comments