KottaStratégia
Kottaolvasás és zeneelmélet tanulás már pár hónap alatt
Szeretnéd, hogy végre értelmet nyerjen számodra egy kotta?
Mindig azt gondoltad,
hogy ez biztos évekbe telne?
Könnyebben elindulnál,
ha valaki melletted állna benne?
Sokan úgy érezhetik, hogy ez egy hosszú, időigényes, és ráadásul keserves folyamat – hiszen gyakran a gyerekek sem tudják megtanulni, pedig éveken át tanulják.
Ezzel szemben mi azt látjuk, hogy a gyerekek nagy része nem motivált, és mivel kötelező nekik, ezért általában semmi kedvük az egészhez, így pedig valóban nehéz.
Felnőttként ráadásul még egy dolog egyszerűbb: míg gyerekkorban még meg kell tanulnunk választékosan beszélni, barátságokat építeni, vagy éppen szerelmesnek lenni, egy felnőtt már sokkal több mindent látott a világból – így egy újabb rendszer megértése is sokkal gyorsabb számára.
Az első lépés egy online próbaalkalom, ahol az a cél, hogy megismerkedjünk és Ti is kipróbálhassátok, nálatok is működik-e az a módszer, amit használunk. Ha pedig szimpatikus, és mi is látjuk, hogy tudunk segíteni, akkor kereshetünk egy helyet a következő hetekben induló csoportok valamelyikében.
Akik már rendelkeznek valamilyen tapasztalattal, de nem igazán elégedettek még a tudásukat, ők az Átlátó-csoportokhoz csatlakozhatnak, ahol összetettebb területeket is érintünk, és egyben az a célunk, hogy az amatőr világban előforduló átlagos nehézséget meg is tudd szólaltatni – akár hangszeren, akár énekelve.
Szia! Tőri Csaba vagyok, kórusvezető, karmester és zenetanár.
A legszebb élmények mindig az amatőr és a félhivatásos világhoz kötöttek már gyerekkoromban is egy-két szenzációs tanárom által.
Az elmúlt pár évben azon dolgoztam, hogy az amatőr zenei világ több különböző szeletét minél jobban össze tudjam kapcsolni: amellett hogy nagyon büszke vagyok a két énekkarra, amiket több mint 10 éve működtetünk, nagyjából 8 éve van módom fiatal zenészeket felkészíteni a zenei pályára, miközben az itt szerzett ismereteket egyre inkább igyekszem az amatőr világ számára is használható formába önteni.
Abban bízom, hogy a KottaStratégia órák sokaknak megmutatják majd, hogy nem ördöngősség egy kottában könnyen eligazodni, és végképp nem elérhetetlen cél, hogy az ember rendszeresen tudjon aktívan zenélni: akár egyedül, akár csoportban szeretné ezt tenni.
Kreatív feladatok és játékok – egyszerűen megragadható tudás
Érdekes, könnyen rendszerbe szervezhető információk
Gyors és könnyű megértést segítő módszerek
Befoltozzuk azokat a hiányosságokat, amik korábban a teljes megértést gátolták
Minden héten valami új, amivel gyakran közösen lepődünk meg, mennyire jól megy
Az igazság az, hogy a szakmai célok tekintetében kisebb, míg a bejárt út tekintetében nagyobb különbség van – azzal együtt, hogy a nyelv közös, amit a kisebb gyerekek szolfézsból tanulnak, azok közül jó pár dolgot mi is szeretnénk átadni.
A két legfontosabb különbség: az amatőr világban van néhány dolog, ami sokkal fontosabb, míg vannak olyanok, amiket szinte sosem használunk. A cél a hatékonyság és a jókedv: a feladatokat úgy állítjuk össze, hogy a legfontosabb dolgokra koncentráljunk, miközben minden olyat igyekezzünk átalakítani, ami nehézkessé tenné a folyamatot.
Emellett pedig olyan kihívásokat állítunk össze a sorozatok végére, amik mindenkinek emlékezetesek szoktak maradni :)
Hogyan próbálhatod ki?
Az egyik legfontosabb alapelvünk, hogy ne kelljen hosszan elköteleződni senkinek – legyen elég akkor dönteni, amikor már megismertük egymást.
Azért, hogy minél többen kipróbálhassátok magatokat, megnézhessétek, hogy megy most, és hogy ne kelljen senkinek pl. járvány vagy távolság miatt kimaradni belőle, egy hibrid rendszert építünk: az online és a személyes órákat is megelőzi egy ismerkedési lehetőség, amit online tartunk, egyszerre legfeljebb 10 résztvevő számára.
Ez az alkalom Zoomon keresztül történik majd, és természetesen ingyenes – elvi okokból: mi sem tudhatjuk még, pontosan miben szeretnétek fejlődni, amíg nem ismerjük egymást, és nekünk is fontos, hogy megismerjük, kivel dolgozunk majd a későbbiekben.
Mi fog történni jelentkezés után?
Elsőként 2-3 napon belül felhívunk telefonon, hogy megbeszéljük, mikor tartsuk az első, ismerkedő alkalmat – illetve, ahol minden kérdést feltehettek majd.
Ha úgy érzed, hogy szívesen kipróbálnád magad, és örülnél, ha a jövőben nem jelentene problémát, amikor meglátsz egy kottát – esetleg szeretnéd mélyíteni a már meglévő tudásod, jelentkezz valamelyik szint bemutató alkalmára!
Egy-két vélemény azoktól, akik az elmúlt években voltak nálunk:
Rull Viki
“Teljesen kezdőként is követhető volt. Ha többet gyakoroltam volna otthon, akkor gyorsabban meg tudtam volna oldani a feladatokat. Szerintem ez a kulcsa. Mivel nagyon türelmes és biztató vagy, az aktuális csüggedt pillanatokon simán átvezettél minket. :) Külön köszönet, hogy a kihívás napja előtt felhívtál, és noszogattál!! :)”
Ujvárossy Beáta
“Nagyon jól követhető volt, összeállt és persze bővült a korábban szedett-vedett tudásom.”
Csőke Zita
“Számomra teljesen követhető, és érdekes volt a tanfolyam. A hangnem megállapítása és az akkordok terén fejlődtem leginkább, amit nagyon hasznosnak érzek az éneklésben és a zongorázásban is.”