ImPulzus Gyerekjáték Tábor 2023
Hogyan szervezz értékes programot gyermekednek a nyáron –
akkor is, ha még magadnak sem találsz elég szabadidőt…
A nyári szünet amekkora boldogság a gyerekeknek,
akkora nehézség a szülőnek:
Jó, hogy nem kell minden nap reggel 7-kor rohanni az iskolába,
de mégis mi biztosítja, hogy a gyermekeink valami hasznossal is találkozzanak ilyenkor?
Hogy oldjuk meg, hogy közben a szülő se égjen ki, miközben egyszerre próbál a munkahelyén, a családban és önmagának is megfelelni?
Szeretnéd, ha gyermeked is örömmel mesélne esténként?
Elfog néha az érzés, hogy ha te nem figyelsz folyamatosan, hogy hasznosan töltse az idejét, abban az esetben egyáltalán nem hasznos, néha kártékony témák kötik le a figyelmét a médián keresztül?
Szeretnéd, hogy olyan dologgal foglalkozzon, amibizonyítottan segíti, hogy a jövőben sikeres és kiegyensúlyozott emberré váljon?
Az ImPulzus Gyerekjáték Táborait azért hoztuk létre…
Legyen egy olyan hét a nyárban, ahol a gyerekek önfeledten, mégis szakemberek által vezetve tanulhatnak zenéről és önmagukról,
a szülőknek pedig egy kis alkalmat adhat arra, hogy pihenjenek, vagy magukra figyeljenek.
Napközis táborainkat reggel 8.30-tól egészen délutánig szervezzük, ahol a gyerekek élményeire fókuszálunk: sok-sok éneklés és játék mellett megismertetjük őket számos hangszerrel, kézműves programokat is tartunk, amit akár a későbbiekben otthon, vagy az iskolában is kamatoztathatnak.
Emellett figyelünk arra is, hogy az egészséges életmódot szerethetővé tegyük:
olyan ételekkel és olyan pihentető rutinokkal készülünk, amik a testi és mentális egészségükre hosszú távon jó hatást gyakorolhatnak.
ImPulzus Gyerekjáték Tábor
2023. augusztus 7. – augusztus 11.
Helyszín: ImPulzus Kreatív Zenei Műhely (1067 Budapest, Csengery u. 76.)
Transzferhatás – avagy a zene nem csak a zenében hasznos?
A 20. században számos kutatás és vizsgálat igazolta, hogy a zenei tevékenység milyen kiváló hatással van pl. az agyműködésre. A kísérletek azt mutatták, hogy a zenei tanulmányok az élet más területeire is pozitív hatást gyakorolnak.
A kísérletekben résztvevő gyermekek szülei jó kapcsolatteremtő és problémamegoldó képességről, illetve átlagon felüli osztályzatokról számoltak be.
A zenetanulás hatására a koordináció, a finommotorikus képességek, valamint a személyiség és a memória is fejlődött. Mindezek mellett javult a hosszú távú kitartó cselekvésre való képesség és a tervezőképesség is.
A jobb zenei képességek magasabb IQ eredményeket hoztak a vizsgálatokban. A kísérletekből kiderült, hogy a szegényebb családokból származó, zenét tanuló gyermekek később a társadalmi ranglétrán és a szociális színvonalnak egy magasabb szintjén folytathatták életüket!
Kinek ajánljuk?
Akinek nyáron nincs napközi…
Akinek az iskolai közössége mindenfelé szétszóródik a nyáron…
Vagy akik most kikapcsolódás közben valami mélyebb, hosszú távon hasznos skillt is beépítenének a gyerekeik életébe…
Úgy raktuk össze a programot, hogy mindhármat egyszerre orvosoljuk:
Jöjjenek létre hosszabb távú barátságok, kreatív és megnyugtató hangulatban – miközben segítjük,
hogy a gyerekek aktív zenei tapasztalatai élethosszig tartó, meghatározó élményekké váljanak.
Azon kívül, hogy egy hétig gondoskodunk ezekről az élményekről, még pár kiegészítő dologra is gondoltunk, amik már benne vannak a tábor árában.
Hogy valóban az egész család profitáljon ebből a hétből, a tábort megelőző héten Zoom-meeting keretében lehetőséget adunk, hogy megismerjétek a tábort vezető kollégákat, és minden kérdést feltehessetek nekik.
Emellett, hogy ne maradjatok le az eseményekről, fotóválogatást készítünk a hét végén, amit minden résztvevő megkap, olyan formátumban, ahogy könnyen el is juttathatja a rokonoknak, barátoknak.
Ahhoz pedig, hogy a tábor hete után is hasznotokra legyen a munkánk, több kisebb bónuszt is hoztunk:
- a kézműves programok pontos leírása – avagy hogyan lehet otthoni eszközökből zenét teremteni;
- olyan, úgynevezett “színes kották” gyűjteményét is küldünk, ami segíti, hogy a gyerekek modern, XXI. századi eszközökkel szerezzenek mélyebb tudást;
- emellett kifejezetten a korosztályra szabott zenei válogatást is összeállítunk, hogy segítsünk abban, hogyan tovább: mi fog tetszeni nekik várhatóan ha zenét hallgatnátok együtt;
- a táborban használt kifejezetten a közös emlékeket könnyen felidéző füzet már szinte természetes.
Emellett még további bónuszokat is szerezhettek, amennyiben a VIP csomagot választjátok:
- a VIP csomag tartalma egy kedvezményes masszázs-alkalom az ImPulzus Partnerprogram keretében, a nyugalmadat megteremtve, hangtálkezeléssel kiegészítve;
- valamint ImMusic gyűjteményünk olyan zenei játékokból, amelyek akár családi, akár iskolai programokon segítséggé válhatnak, hogy együtt is tudjatok zenélni;
- emellett egy olyan kuponfüzet, amely az ImPulzusnál, és számos partnerünknél jogosít fel ingyenes és kedvezményes programok igénybevételére a következő év során;
- az VIP jelentkezők számára pedig igazi exkluzív javaslat: egy írásbeli értékelés gyermekedről, és a fejleszthető területekről, amelyet egy 15 perces konzultációval kiegészítve ad át kollégánk.
Igyekeztünk az árakat is alacsonyan tartani, hogy most is beleférjen minél több családnak…
Olyan árakat kalkuláltunk ki, hogy a lehető leginkább megérje minden résztvevőnek – választásától függően, akár az Alap, akár a VIP csomagot választjátok.
Sőt, amennyiben július 21 előtt döntötök, még további kedvezményeket is ajánlunk.
Nézzük mit is tartalmaz a csomag:
Gyerekjáték Tábor
ALAP
.
5 napos napközis tábor – érték 47.900 Ft
Fotókkal, videóval dokumentált nyilvános zárókoncert – érték 3.900 Ft
Bónusz
Szülői kérdezz-felelek Zoomon pár nappal a tábor előtt – érték 5.900 Ft
Táborról készült fotóválogatás – érték 6.900 Ft
Zenei kézművesség itt tanult tananyaga otthonra – érték 11.900 Ft
“Színes kották” gyűjteménye – érték 4.900 Ft
YouTube zenei gyűjtemény korosztály érdeklődésére szabva – érték 4.900 Ft
Egyedi kottafüzet – érték 1.900 Ft
Kedvezményes hangszerbérlési lehetőség, amennyiben nálunk tanultok
– érték 6.000-15.000 Ft
Partnerünknél Kedvezményes masszázslehetőség a szülőnek 20% kedvezménnyel – érték
Játékgyűjtemény otthonra – érték 9.900 Ft
Meglepetésekből összeállított kuponfüzet – érték 19.900 Ft
Az első 12 jelentkező számára
Extra egészséges étkezési csomag – érték 9.900 Ft
A tábor után egyedi pedagógiai elemzés írásban a gyermekről – érték 9.900 Ft
Fakultatív 15 perces telefonos konzultáció – érték 4.900 Ft
Garancia
Pénzvisszafizetési garancia, amennyiben nem elégedett
Minden kérdésre válaszolunk-garancia
Ruhatisztasági garancia (mosoda)
Felvesszük a telefont garancia (gond, vagy átadás idején)
Gyerekbiztonsági garancia
Jövőre is jönnétek?
Amennyiben a tábor végén befizettek 50% előleget, a jövő évi tábort még az
idei áron megkapjátok!
Családi fotózás
15% kedvezménnyel 58.000 Ft helyett 49.300 Ft-ért
Ajánlat értéke
Alap 51.800 Ft
Bónuszokkal együtt + 46.300 Ft = 98.100 Ft
Ajánlat ára MOST:
Early bird kedvezménnyel 2023. július 21-ig: 47.000 Ft
Normál ár: 52.000 Ft
PÁROS kedvezmény: fejenként 2.500 Ft
Gyerekjáték Tábor
EXTRA
.
5 napos napközis tábor – érték 47.900 Ft
Fotókkal, videóval dokumentált nyilvános zárókoncert – érték 3.900 Ft
Bónusz
Szülői kérdezz-felelek Zoomon pár nappal a tábor előtt – érték 5.900 Ft
Táborról készült fotóválogatás – érték 6.900 Ft
Zenei kézművesség itt tanult tananyaga otthonra – érték 11.900 Ft
“Színes kották” gyűjteménye – érték 4.900 Ft
YouTube zenei gyűjtemény korosztály érdeklődésére szabva – érték 4.900 Ft
Egyedi kottafüzet – érték 1.900 Ft
Kedvezményes hangszerbérlési lehetőség, amennyiben nálunk tanultok
– érték 6.000-15.000 Ft
+ Partnerünknél Kedvezményes masszázslehetőség a szülőnek 20% kedvezménnyel – érték
+ Játékgyűjtemény otthonra – érték 9.900 Ft
+ Meglepetésekből összeállított kuponfüzet – érték 19.900 Ft
Az első 12 jelentkező számára
Extra egészséges étkezési csomag – érték 9.900 Ft
+ A tábor után egyedi pedagógiai elemzés írásban a gyermekről – érték 9.900 Ft
+ Fakultatív 15 perces telefonos konzultáció – érték 4.900 Ft
Garancia
Pénzvisszafizetési garancia, amennyiben nem elégedett
Minden kérdésre válaszolunk-garancia
Ruhatisztasági garancia (mosoda)
Felvesszük a telefont garancia (gond, vagy átadás idején)
Gyerekbiztonsági garancia
Jövőre is jönnétek?
Amennyiben a tábor végén befizettek 50% előleget, a jövő évi tábort még az
idei áron megkapjátok!
Családi fotózás
40% kedvezménnyel 58.000 Ft helyett 34.800 Ft-ért
Ajánlat értéke
Alap 85.000 Ft
Bónuszokkal együtt + 46.300 Ft + 64.500 Ft = 162.600 Ft
Ajánlat ára MOST:
Early bird kedvezménnyel 2023. július 21-ig: 85.000 Ft
Normál ár: 93.000 Ft
PÁROS kedvezmény: fejenként 2.500 Ft
Tehát a két csomagot úgy állítottuk össze, hogy mindenképp megérje, és azt kelljen elsősorban eldönteni,
hogy szeretnéd-e rögtön a bővebb csomagot, vagy elsőre még az egyszerűbb csomagot választod.
Ha pedig úgy érzed, hogy segítségre lenne szükség a kifizetéssel kapcsolatban, akkor tudunk ajánlani még egy lehetőséget:
A fizetést lehetséges két részletben is intéznünk,
ebben az esetben 20.000 Ft foglalót kell csak most befizetned, az összeg is csak egy kisebb, 5.000 Ft-os kockázati díjjal emelkedik meg,
a fennmaradó összeget pedig elég a tábor előtt 3 nappal rendezned.
Kérünk, ha emellett döntesz, akkor a jelentkezési lapon mindenképp jelezd ezt a megfelelő pipával, hogy helyes számlát küldhessünk ki!
Gyere, és kattints erre a gombra,
ahol máris segítünk, hogyan tudsz regisztrálni!
Garanciát vállalunk…
Az elmúlt évek jelentkezői gyakran meséltek arról, milyen aggodalmak merültek még fel bennük a jelentkezéskor, illetve milyen jellemző problémákkal szembesültek hasonló helyzetekben, amik nagyon megnehezítették az életüket – ezért kitaláltunk egy-két, pénzben nem kifejezhető garanciát, amivel szeretnénk, hogy nyugodtabbak lehessetek a tábor hete előtt és alatt:
- Az egész tábor idejére “Teljes Pénzvisszafizetési Garanciát” vállalunk. Ez azt jelenti, hogy ha gyermeked nem érezte jól magát, akkor nem végeztük jól a munkánk, tehát nem lenne etikus pénzt elfogadnunk érte.
- A tábor szervezőiként felelősséget vállalunk azért, hogy ilyen nem történhet: ha nem érezte jól magát gyermeked, akkor visszafizetjük a befizetett összeget.
- “Mindenre Válaszolunk Garanciát” vállalunk a tábor előtti Zoom-meetingre: nincs rossz kérdés, és nincs olyan kérdés sem, amire nem próbálunk meg a legjobb tudásunk szerint válaszolni. Ha olyan kérdés érkezne (nem szokott), amire helyben nem tudnánk válaszolni, annak utánanézünk, és írásban fogjuk kommunikálni.
- “Tiszta Gyermek Garanciánk” azt jelenti, hogy mindenre figyelünk, ami összekoszolhatja gyermeked ruháját, és úgy dolgozunk, hogy ne legyen vele gondod otthon. Ha mégis gondod támadna, meg tudjuk oldani, hogy kimosassuk, ezért 1 napos határidővel vállaljuk, hogy ezt elintézzük. E mellett a gyerekekkel minden nap végén összepakolunk, hogy ez számodra ne okozzon plusz elfoglaltságot és amennyiben a parkolással gond támadna a gyermeket egészen az utcáig lekísérjük.
- “Felvesszük a Telefont Garancia” – ez azt jelenti, hogy ha gyermeketekkel gond lenne, vagy szükség lenne bármilyen egyeztetésre, akkor egy munkatársunk elérhető lesz, hogy tudjatok róla beszélni és a felmerülő kérdéseket átbeszélni, megoldani.
- “Gyermekbiztonsági Garanciát” vállalunk emellett, hiszen ha őszinték vagyunk, mi is tudjuk hogy egy gyermek számára sokszor a legnagyobb veszély a saját gyorsasága, esetleg instabilitása. Ezért olyan környezetet alakítunk ki, hogy minden általunk ismert veszélyre felkészüljünk: bedugott konnektorokkal, életlen felületekkel, és nem csúszós padlóval készülünk a fogadásukra. Abban bízunk, hogy így minden gondot megelőzünk, de ha valami mégis előfordulna, szakértő segítség áll rendelkezésre végig a tábor ideje alatt (és 1 sarokra tőlünk még gyermekorvosi rendelő is van).
Egy szóval, szeretettel, és nem mellesleg nagyon gondos felkészüléssel várunk, hogy tényleg felhőtlenül teljen a közös egy hét!
Jelentkezz minél előbb, hogy biztosan legyen még helyed – max. 14 jelentkezőt tudunk fogadni.
Ha pedig szeretnél kedvezményesen jelentkezni, július 21-ig, az Early Bird kedvezmény is él még, kattints most, és gyertek augusztusban:
Mit szoktunk válaszolni azoknak, akik még itt is bizonytalanok valami miatt?
- Mit gondoltok, akkor is jól fogja érezni magát a gyermekem, ha ő kifejezetten érzékenynek számít a korosztályában?
A mai világ egyre érzékenyebbé teszi a gyerekek jelentős részét, ezt gyakran tapasztaljuk. Ezért a programokat úgy alakítjuk ki, hogy ebből ne legyen probléma, hiszen közös a cél: mindannyiunknak az a legjobb, ha a gyerekek a zenén keresztül ki tudják fejezni magukat, és akár a feszültséglevezetéshez is eszközt kaphatnak a kezükbe. Pedagógusaink felkészültek az érzékeny gyerekekre.
- Mindenképpen szeretnénk jönni, de sehogy sem megoldható az időpont, mit tegyünk?
Amennyiben az érdeklődők száma szükségessé teszi, elképzelhető, hogy más időpontot is meghirdetünk. Kérjük, hogy írj egy e-mailt ha jönnél, de az időpont semmiképp sem megoldható.
- Akkor is jöhet a táborba gyermekem, ha még sosem tanult zenét korábban?
Az ImPulzus egyik legfontosabb alapvetése, hogy nincs előzetes követelmény a foglalkozásokon (ez alól egy-két kivétel van, ahol már valamelyik korábbi szintre épül). Ez a gyerekprogramokra is igaz: az a célunk, hogy minél több ember tapasztalja meg, hogy az aktív zenélés mennyit ad hozzá az életünkhöz, és hiszünk abban, hogy ezt a leghatékonyabban gyerekkorban lehet elkezdeni.
- Úgy érzem, hogy ennyit nem tudok erre szánni, nekem nem éri meg ennyi pénzért a tábor.
Tudjuk, hogy a mostani időszakban nem könnyű kifizetni ekkora összeget. Ezért összefogva jó pár partnerünkkel igyekeztünk a leghatékonyabbak lenni. Törekedtünk arra, hogy ekkora összegért cserébe milyen értéket, és milyen hosszú távú hatást tudunk biztosítani. Ha úgy érzed, hogy egyébként jönnétek, de túlzottan megterhelő egyszerre befizetni az összeget, részletfizetési lehetőséget is meg tudunk oldani.
- Az 5 napból sajnos csak 4-en tud ott lenni gyermekem. Jelentkezhetünk-e így is, illetve milyen áron tudok így regisztrálni?
Ez még nem jelent feltétlenül problémát, ha így is szívesen jönnétek. Megpróbáljuk majd úgy szervezni a foglalkozásokat, hogy a lehető legkevesebb dologból maradjatok ki. Árengedményt nem tudunk megígérni, mert sok kedvezményt eleve így tárgyaltunk le, de azon leszünk, hogy azokon a területeken, ahol lehetséges, vissza tudjunk valamennyit utalni a tábor befejeztével.
Köszönjük a képeket, nagyon jól érezték magukat idén is a srácok. A hűtőn még a tavalyi kép is kinn van :)
Csodálatos volt nézni a záróünnepségen, milyen ügyesek a gyerekek és milyen jól összefogjátok őket. Nagyon jó élmény volt az egész tábor, köszönjük szépen!
Idén is terveztek tábort tartani?
Esetleg tudtok már pontos időpontot is?
A srácok már gyakran kérdezik – szerintem nem kell majd győzködni őket!
Az elmúlt két év során 4 olyan tábor van mögöttünk, ahol 12-15 gyermekkel dolgoztunk együtt
– ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy biztosak vagyunk benne, idén is szeretni fogják a kicsik-nagyok egyaránt.
Ha úgy érzed, hogy a legjobb környezetet szeretnéd biztosítani neki,
válaszd pedagógus, gyógypedagógus és zenész diplomával,
valamint tréneri képesítéssel egyaránt rendelkező oktatóinkat!
„A furulya és a zongora után, 6. osztályosaként találtam rá a cimbalomra, olyannyira, hogy 2021-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen cimbalom-tanári diplomát szereztem. Jelenleg a Fasang Árpád Zenei AMI cimbalom tanára és az OWI Zeneiskola szolfézs tanára vagyok. A kóruséneklés 2005-től folyamatosan életem részét képezi, megfordultam többek között a MediCantare Leánykar és a Budapesti Lantos Kórus soraiban is. Sokáig magánénekeltem, de több éve a jazz énekléssel foglalkozom. Kiemelt érdeklődési területem az alternatív zenei pedagógiai módszertanok integrálása az oktatásban és az atipikus fejlődésű gyermekek zenei fejlesztése. Folyamatos továbbképzéseken sajátítom el a zenei alternatív módszertanok eszköztárát, legutóbb a Kokas-pedagógia alapjait. 2022 óta atipikus fejlődés szakember képesítést szereztem. A zenei életben kortárs zeneszerzők műveinek megszólaltatására fordítom a legtöbb időt, Kovács Mihállyal (cimbalom) állandó kamara partneremmel.”
Csendes Henrietta
„Tapasztalati tanulás trénerként több, mint 7 éve foglalkozom csoportokkal, önismerettel és szociális kompetencia fejlesztéssel. Filozófiám, hogy játékos úton fejlődni nemcsak élvezetesebb, hanem sokkal hatékonyabb is. Ahelyett, hogy a feladatokra koncentrálunk, azokat teljesíteni való tehernek éljük meg, az átélt élmények magukkal sodornak, és a tanulás észrevétlenül történik meg.„
Marton Laura (Lara)
Ha úgy érzed, hogy gyermeked szívesen töltene egyszerre izgalmas és
bizonyos feladatok által kifejezetten megnyugtató közegben pár napot, akkor szeretettel várunk!
Természetesen, aki nem érdeklődik a téma iránt, vagy ahol a szülőknek nincs arra vágyuk,
hogy gyermekük megismerje a zene adta lehetőségeket, abban az esetben lehet, hogy nem mi vagyunk a legjobb választás.
De ha úgy érzed, hogy szeretnéd, hogy egy életre emlékezetes élményt szerezzen valaki az aktív zenélésről, akkor jó szívvel ajánljuk Henit és csapatát :)
A leggyakrabban felmerülő kérdésekre
igyekszünk itt válaszolni – ha van még amire nem gondoltunk,
írj az [email protected]-ra, és válaszolunk!
- Mit kell tennem jelentkezés után?
48 órán belül küldünk egy e-mailt a pontos részletekről, számlázási kérdésekről, és arról, hogy mikor találkozunk majd Zoomon, illetve személyesen - Kivel tudok beszélni a tábor időtartama alatt, ha kérdésem van?
Oktatóink telefon mellett lesznek, amelynek elérhetőségét szintén elküldjük nektek. Egyben kérünk, hogy tényleg akkor használjátok, amikor fontos dolog van, mert addig az egyikük éppen ki kell jöjjön a gyerekektől. - Fizethetek később, ha most jelentkezem?
Úgy alakítottuk ki a programot, hogy ez se jelentsen gondot. Részletfizetési lehetőségünkről az űrlap közepén írtunk. Röviden: egy foglalót követően a teljes összeget ráérsz a tábor előtt 3 nappal rendezni. - Jöhet-e akkor is gyermekem, ha még nem zenélt korábban?
Sőt! Az a cél, hogy minél több gyermek számára tegyük vonzóvá és érdekessé az aktív zenélést, ezért külön örülni is fogunk neki :) - Tudtok-e segíteni ételallergiával kapcsolatban?
Igen, az összes ezzel kapcsolatos információt kérünk, hogy a jelentkezéskor küldd el nekünk, és pontosan megbeszéljük az étkezést biztosító hellyel. Az étkezést biztosító hellyel régóta kapcsolatban állunk, jók a tapasztalataink és eddig szinte mindent meg tudtak oldani.
Szóval nincs más hátra, mint, hogy meghívjunk újra:
gyertek, és legyetek ti is részesei az ImPulzus Gyerekjáték Táborának idén!
Ha bármilyen olyan kérdésed van még, amire nem kaptál választ,
jelentkezés előtt, vagy akár utána is: [email protected] :)
Amint kitöltöd és elküldöd az űrlapot, egy kollégánk 48 órán belül felveszi veled a kapcsolatot e-mailben, és személyesen válaszolunk minden kérdésedre.