Zeneszerzés
Találd meg a benned rejlő kreativitást és saját zenei világod!


Mindig is úgy érezted, hogy egy zeneszerző veszett el benned, de még sosem próbáltad ki?
Esetleg már írtál is zenét, de nem tudod, hogyan lehetne még jobb?
Vagy már elő is adtad valahol?
Az ImPulzus egyik legújabb órája igazi különlegesség is egyben: olyan módszert fejlesztettünk ki, aminek segítségével amatőr zenészként is belekóstolhatsz a zeneszerzés mikéntjébe.
Azon dolgozunk, hogy a kreatív oldala annak is megjelenhessen, akinek életkorából, vagy egyéb feladataiból adódóan nincs lehetőségük egy teljes zenei képzésbe belevágni – mégis örülnének neki, ha kipróbálhatnák, milyen lenne zenét szerezni – majd esetleg elő is adni.
Külön öröm, ha játszol valamilyen hangszeren alapszinten, vagy szívesen énekelsz – de az sem akadály ebben a speciális programban, ha még nem – segítünk majd, hogy ebben is gyakorlatot szerezz.



Az ImPulzus legtöbb programjához hasonlóan itt is először 3 hónapos blokkokban gondolkozunk – ennyi idő pont elég ahhoz, hogy már érdemi változást tapasztalhass, és ahhoz is, hogy a végére minden résztvevőnek legyen olyan darab/szám, amire büszke lehet.
Az egyetlen előzetes követelmény, hogy minimális szinten otthonosan mozogj a kottában – természetesen ha ez még nincs meg, abban is segítünk majd. A lényeg, hogy vedd fel velünk a kapcsolatot – és megkeressük, hogy milyen megoldás van a jelenlegi tudásod továbbépítésére.
Attól függően hogy valaki hol tart, elképzelhető, hogy csoportot javasol majd Andris, de ha valakinél az látszik praktikusabbnak, az sem kizárt, hogy egyéni formában dolgozzatok.
Emellett nagyon fontosnak tartjuk, hogy mindenkinek bővítsük a látókörét: a megállapodás részét képezi havonta egy fakultatív koncert is, amire a hozzánk járó zeneszerző- növendékek közösen látogatnak majd el, hogy minél több irányból átbeszélhessék az aktuális zenék különböző aspektusait.

“Emszt András vagyok, zeneszerzőként és zongoristaként is aktívan dolgozom, emellett több éve tanítok a Weiner Leó Zeneiskolában és Konzervatóriumban, valamint a Zeneakadémián is oktattam. Ebből kifolyólag a legkülönfélébb korosztályoknak taníthattam zeneszerzést. Fontosnak tartom, hogy a zeneszerzés szabályainak elsajátítása és a zenei kompozíciók létrejötte egyaránt kreatív feladatokon keresztül valósuljon meg.
A zeneszerzés sokakat segít könnyebben értelmezni, átláthatóbbá tenni a zeneművek felépítését, ezért a hangszeres diákjaimat is bátorítom, hogy kóstoljanak bele a zeneszerzés rejtelmeibe. A komponálás elméletének elsajátítása elsőre bonyolultnak tűnhet, azonban ezt is könnyen el lehet sajátítani, akárcsak a kottaolvasást.“
MINI
Egyéni órák esetén:
34.900 Ft / hónap*
Csoportos órák esetén:
18.900 Ft / hónap*
.
hetente 50 perces alkalmak
Budapesten, a Nyugati pályaudvar mellett
személyre szabott fejlesztés
meglepetés ajándék
ritmikai készségfejlesztő füzet
kottaolvasási alapok összefoglaló
passzív részvétel 1 szabadon választott órán
ingyenes részvétel az ImPulzus belsős programjain
ingyenes részvétel a kórushangképzés nagycsoport alkalmain
ingyenes látogatás további +1 szabadon választott órára
válogatás olyan alkalmazásokból, amelyek nagyban segítik a gyors és kényelmes fejlődést
ALAP
Egyéni órák esetén:
38.900 Ft / hónap*
Csoportos órák esetén:
22.900 Ft / hónap*
.
hetente 50 perces alkalmak
Budapesten, a Nyugati pályaudvar mellett
személyre szabott fejlesztés
meglepetés ajándék
ritmikai készségfejlesztő füzet
kottaolvasási alapok összefoglaló
passzív részvétel 1 szabadon választott órán
ingyenes részvétel az ImPulzus belsős programjain
ingyenes részvétel a Kórushangképzés nagycsoport alkalmain
ingyenes látogatás további +1 szabadon választott órára
válogatás olyan alkalmazásokból, amelyek nagyban segítik a gyors és kényelmes fejlődést
KOMPLEX
Egyéni órák esetén:
44.900 Ft / hónap*
Csoportos órák esetén:
28.900 Ft / hónap*
.
hetente 50 perces alkalmak
Budapesten, a Nyugati pályaudvar mellett
személyre szabott fejlesztés
meglepetés ajándék
ritmikai készségfejlesztő füzet
kottaolvasási alapok összefoglaló
passzív részvétel 1 szabadon választott órán
ingyenes részvétel az ImPulzus belsős programjain
ingyenes részvétel a Kórushangképzés nagycsoport alkalmain
ingyenes látogatás további +1 szabadon választott órára
válogatás olyan alkalmazásokból, amelyek nagyban segítik a gyors és kényelmes fejlődést
*Szolgáltatásaink igénybevételének minimális időtartama 3 hónap.
A Zeneszerzés csoportokat folyamatosan, létszámtól függően indítjuk.
A foglalkozások végső időpontjáról az adott csoporttal egyeztetünk.
Ha úgy érzed, szeretnél egy általad választott csoporttal tanulni – jelentkezzetek együtt, és hozzátok igazítjuk a tananyagot!
Amennyiben nagyobb csoporttal jelentkeztek, írjatok emailt Pálinkás Editnek az info@impulzusmusic.com címen, és megbeszéljük a részleteket!



Mi fog történni, ha jelentkezel hozzánk?
A jelentkezési felület kitöltése után visszajelzünk a következő induló csoport időpont egyeztetésével kapcsolatban.
A következő napokban nincs semmi konkrét teendőd – elég, ha lélekben készültök az első alkalomra.
Fizetni egy összegben és részletfizetéssel is tudtok az elektronikus formában történt megállapodás alapján, és ha úgy érzitek, hogy tetszett és szívesen járnátok tovább, akkor arra is lehetőségetek van.
Jelentkezz most, vagy írd meg kérdéseidet Editnek az info@impulzusmusic.com-ra!
Segítünk megtalálni a saját stílusod
Megtanítjuk a nélkülözhetetlen alapokat
Valamilyen formában segítünk, hogy meg is szólaljon, amit írsz
A legjobb persze, ha eljutunk odáig, hogy Te is el tudd játszani
Kreatív energiákat keresünk – és talán adunk is :)

Nagyon jól felépített az egész, örülök, hogy belevágtam! Minden óra után teljesen fel voltam töltődve.
Magony Tímea

A végére derült ki igazán, hogy mennyire fontos, hogy folyamatosan visszatekintsek az előző órákon tanultakra. Ahogy haladtunk előre, egyre jobban jött az “aha” élmény.
Rull Viki

Nagyon gyakorlatias megközelítéssel és interaktív órákkal találkoztam, jó, hogy csináljátok!
Volosinovszki Piroska