ImPulzus Társadalmi Felelősségvállalási Program
A Hangkeltő Alapítvány és az ImPulzus egyik legfőbb célja, hogy valóban mindenki számára elérhető legyen a zenetanulás – jövedelemtől függetlenül.
Két alapvetésünk:
- őszintén hiszünk benne, hogy a zenélés olyan hatással tud lenni az ember életére, amely akár egy mélyebb gödörből való kilábalásban is nagymértékben tud segíteni (ezáltal nagyon komoly hiányosság, ha pont azoknak nem elérhető, akik pénzügyileg nehéz helyzetben vannak);
- szeretnénk, hogy azok a kollégák, akikkel dolgozunk, a munkájukért méltó szakmai és anyagi elismerést kaphassanak, amellett, hogy minden törvényes keretet megadunk (ezáltal hosszú távon biztosítsuk, hogy azzal foglalkozhassanak, amihez igazán értenek, és ne kelljen pályaelhagyóvá válniuk pár lelkes év után).
Ezért az a célunk, hogy formáljuk közösen a társadalmi gondolkodást:
Ha megteheted, kérünk, hogy akár egy kisebb összeggel, akár szponzorációs megállapodás keretében szállj be néhány növendék taníttatásának költségeibe.
Ha pedig úgy érzed, Te magad szívesen zenélnél, de sehogy sem tudod előteremteni az erre szánt összeget, akkor küldd el a jelentkezésed a weboldalunkon keresztül, és megbeszéljük, hogy a rendelkezésünkre álló források tekintetében mikor kezdhetjük a közös munkát!
Külön javasoljuk, hogy írj egy rövid motivációs levelet is, hogy miért és mire kérsz pontosan támogatást, hátha könnyebben találunk valamilyen megoldást, jobban megismerve egymást.
Reméljük, hogy mindannyian úgy érzitek majd, hogy valami olyat kaptok cserébe, amely különleges: mind a zenélés, mind a személyes figyelem tekintetében azon leszünk, hogy nagyszerű élményben legyen része minden növendékünknek – teljesen függetlenül attól, hogy milyen összeget fizetett be.
Ha pedig esetleg arra van ötleted, milyen szervezettel kéne kapcsolatba kerülnünk, akár támogatóként, akár támogathatóként, megköszönjük, ha összekapcsolsz bennünket!
Köszönjük, hogy végigolvastad, és ha ötleted van, hogyan lehet ezt egyre jobban csinálni – kérjük, oszd meg velünk :)
Támogatott formában is elérhető programjaink:
Zongora
Fuvola
Cselló
Jazz zongora
Klarinét
Szaxofon
Hegedű
Didgeridoo
Furulya
Gitár
Vezénylés
Kórus-
hangképzés
Mit tartalmaz a program?
Röviden:
- 50%-os és 90%-os kedvezményes jelentkezési lehetőséget;
- illetve támogatási lehetőséget minden jelentkező számára, egy nehezebb anyagi helyzetű növendék tandíjának 20, 50 vagy 100%-ának támogatására.
Bővebben:
Egyéni és kiscsoportos órák esetében mostantól minden jelentkező számára feltesszük a kérdést, hogy mekkora összeget tart vállalhatónak a megjelölt foglalkozás tekintetében. Az eredeti árakon nem tudunk változtatni, bár tudjuk, hogy azok magasabbak, mint a megszokottak, az a célunk, hogy idővel a köztudatban is érthetővé és elfogadhatóvá váljanak – hiszen a kollégák megfizetése mellett, mely elsődleges számunkra, számos további költséget is kötelesek vagyunk megfizetni.
Viszont szeretnénk, hogy aki nem tartja megoldhatónak az eredetileg meghatározott összegek befizetését, azok számára is találjunk megoldást, a forrásaink erejéig. Ezért a kezdetekben alapítványi forrásból, a későbbiekben pedig remélhetőleg több, különböző forrásból tudunk hozzá biztosítani egy keretet, amelynek erejéig olyan formában is vállalunk növendékeket, ha ők az eredeti összeg 50, vagy szélsőséges esetben 10 százalékát tudják mindössze vállalni.
Ennek természetesen korlátozott kerete van, ezért mindig az adott forrásokhoz képest tudunk vállalni kedvezményes formában növendéket – ezzel kapcsolatban a jelentkezés leadása után automatikusan felvesszük a kapcsolatot.
Fontos, hogy amennyiben sokan jelentkeznek egyszerre, senkit nem fogunk alapvetően elutasítani, ha nincsen hely éppen, minden esetben lépéseket teszünk, hogy el tudjuk kezdeni a közös munkát. Azonban igyekszünk mindenkit egyenlően részesíteni a támogatásban, azaz elképzelhető, hogy nem tudunk azonnal fogadni mindenkit.
Ha így lenne, minden esetben felvesszük a kapcsolatot, és tájékoztatunk majd a lehetőségekről :)
Nagyon hamar jól éreztem magam, amint egy kis haladás is látható volt, és sok pozitív megerősítést kaptam.
Mikor épp nem sikerült valamit rendesen eljátszani többedjére sem, a biztatásnak és az órai gyakorlásnak köszönhetően, illetve más feladat rávezetésével sikerült.
Folytassátok kérlek ezt a szuper munkát szuper emberekkel, öröm hozzatok járni :)