KottaStratégia szintfelmérő - ImPulzus

KottaStratégia

SZINTFELMÉRŐ

kottaolvasas

Szia!

Nagyon örülünk, hogy vállalkozol egy rövid szintfelmérő kitöltésére.
Fontos, hogy tudd, hogy ezek a feladatok elsősorban arra alkalmasak, hogy el tudd különíteni, milyen szinten állsz most – van-e már tapasztalatod, és ha igen, az milyen mélységű.

Korábban többen visszajelezték növendékeink közül, hogy volt olyan köztük, aki egyetlen feladatot sem tudott volna végigcsinálni – fontos, hogy ez is információ számodra, és számunkra is, nem dől össze semmilyen világ ha így van.
A teszt végén egy linket fogsz majd látni, ahol segítünk a kiértékelésben, és ahol azt is megmutatjuk, hogy ha valahol gondod van, merre tudsz megoldást találni.

Egy szóval, jó szórakozást – az elején elképzelhető hogy lesz, akinek túl egyszerű feladat is lesz, míg a végén szinte biztos, hogy a legtöbbek számára olyan feladat lesz, ami túl nehéznek számít. Ez a szintfelmérés lényege: aki mindent meg tud oldani, az már szinte expert, gyakorlatilag mindent tud, amire amatőr zenészként szüksége lehet – aki pedig úgy érzi, vannak hiányosságai: nos, az ő kedvükért dolgozunk, azon vagyunk, hogy idővel egyre kevesebb olyan ember legyen, akinek egy kotta csak ijesztő tájképnek tűnik.

Sok sikert, és a végén találod a linket az értékeléshez :)

BELELÁTÓ

Csoportos óra

11.000 Ft / hónap*

.

Azoknak, akik szeretnének megtanulni alapszinten kottát olvasni, de még egyáltalán nem érzik, hogy tapasztalatuk lenne benne, ajánljuk BELELÁTÓ csoportjainkat.
Az időpontokat közösen határozzuk meg. A fejlesztés során gyakorlatot és gazdag ismeretanyagot adunk a kottaolvasásban, és kifejezetten amatőrök számára hasznos zenei gondolkodási tippek tárházában.

Lehet hogy sosem próbáltad még?
Ideje, hogy megtudd: nem is olyan ördöngősség :)

___

hetente 50 perces alkalmak

7-8 főnek közösen

Budapesten, a Nyugati pályaudvar mellett

személyre szabott fejlesztés

meglepetés ajándék

ÁTLÁTÓ

Csoportos óra

13.000 Ft / hónap*

.

Ha már tanultál kottát olvasni, de nem érzed magad komfortosan, ha éneklés közben el kell olvasnod a következő sort – vagy ha úgy érzed, szeretnél átismételni bizonyos dolgokat, de nem szeretnél az elejéről indulni már – Te voltál az elképzelt ideálunk az ÁTLÁTÓ csoportban.

Szeretnénk, hogy te is azok közé tartozz, akik már szinte bármilyen kottát el tudnak olvasni – még ha néha csak lassan is.

___

hetente 50 perces alkalmak

7-8 főnek közösen

Budapesten, a Nyugati pályaudvar mellett

személyre szabott fejlesztés

meglepetés ajándék

MÉLYRELÁTÓ

Csoportos óra

17.000 Ft / hónap*

.

Ha már kifejezetten haladó szinten állsz a kottaolvasás terén, de szeretnéd, hogy biztosabb legyél, akár támasza tudj lenni azoknak, akik bizonytalanabbak, akkor rád gondoltunk a MÉLYRELÁTÓ szint megalkotásakor. Itt a konkrét kottaolvasás már izgalmasabb feladatokkal kerül elő, és gyakran közös, harmonikus feladatokkal is foglalkozunk – valamint bizonyos készségek fejlesztése érdekében összetettebb feladatokra is számíthattok.

Ezt a szintet kifejezetten nagyobb gyakorlattal rendelkezők számára ajánljuk.

___

hetente 50 perces alkalmak

3-4 főnek közösen

Budapesten, a Nyugati pályaudvar mellett

személyre szabott fejlesztés

meglepetés ajándék

*Szolgáltatásaink igénybevételének minimális időtartama 3 hónap.
A KottaStratégia csoportokat folyamatosan, létszámtól függően indítjuk.
A foglalkozások végső időpontjáról az adott csoporttal egyeztetünk.

Ha úgy érzed, szeretnél egy általad választott csoporttal tanulni kottaolvasás, zeneelmélet témában – jelentkezzetek együtt, és hozzátok igazítjuk a tananyagot!
Amennyiben nagyobb csoporttal jelentkeztek, írjatok emailt Pálinkás Editnek az info@impulzusmusic.com címen, és megbeszéljük a részleteket!

Belülről jön a legjobb motiváció. Segítünk megtalálni!

Szerintünk az iskola feladata, hogy ösztönözzön. Élményből születnek a vágyaink, vágyból pedig tudásunk.

Alapvető szabadságjogok, 12. passzus: Énekelni mindenkinek joga van!

Van, akinek 10-15 év, míg rájön, hogy a zenélés hiányzik az életéből. És van, aki eljön az ImPulzushoz előbb.