Újrakezdő Nap 2025 - ImPulzus

ImPulzus Újrakezdő Nap 2025 szeptemberében!

Olyanoknak, akik már megszerették, de valamiért abba kellett hagyják 

fuvola

Ha régen énekeltél, de már régóta nem találtál időt vagy energiát rá, akkor ez a nap kifejezetten neked szól majd!


Olyan programot találtunk ki, hogy újra megtapasztalhassátok azt a hangulatot, ami az aktív éneklésből, illetve az együtt éneklés közös dinamikájából fakad.
Emellett a másik célunk, hogy jó pár, korábban talán többeknek ismert technikai elem is újra szóba kerüljön, és ezekkel az új élményekkel kezdhessen neki mindenki az új évnek (mármint a szeptemberben kezdődőnek)

Szeptember 6-án tehát itt a lehetőség, hogy együtt, az aggodalmakon közösen átküzdve magunkat énekeljünk egy jót – és megnézzük, hol tartasz most, és mi lehetne reális cél a következő időszakra

kórushangképzés

Mire számíts ha te is velünk leszel?

 

  • Szeptember 6-án, reggel 9.30-tól gyülekezünk, hogy 10 órakor kényelmesen el tudjuk kezdeni
  • Az elején közös feladatokkal, hangképzési gyakorlatokkal kezdünk, hogy mindenki megtalálja a saját kényelmét a nap során
  • Később kisebb csoportokban folytatjuk a délelőtt során – lesz, akivel énektechnikai témákban gyakorolhattok, és lesz, akivel inkább a közös éneklés lesz a főszerep – ezekben az első blokk után tudtok majd választani
  • Lesz ebédszünet is – a közelben több helyen is tudtok szerezni harapnivalót
  • A nap második felében pedig felváltva lesznek közös programok, olyan témákkal mint az egymásra figyelés, tiszta éneklés és hogy hogyan legyünk egyre pontosabbak, valamint egyéni/pár fős alkalmak, amikben kipróbálhatjátok magatokat nagyobb kihívást jelentő feladatokban is

Mikor érdemes mindenképp eljönnöd?

 

  • ha korábban énekeltél, de eltelt egy-két vagy akár tíz-húsz év, és kíváncsi lennél arra, milyen a hangod most
  • ha úgy gondolod, hogy szívesen foglalkozol a hangoddal – és különösen ha mindebben nem szeretnél egyedül maradni
  • ha esetleg valaki valami olyat mondott, amitől erősen csökkent a bátorságod
  • ha rendszeresen énekelsz valamit, de tapasztalsz olyat, hogy nem sikerül valami egyedül

Mikor ne gyere inkább?

  • ha most is rendszeresen privát órákra jársz, és tudod is, merre szeretnél menni ezügyben
  • ha azt tapasztalod, hogy minden pont jó úgy, ahogy most van – ezért inkább nem változtatnál semmit
  • különösen ha úgy érzed, hogy te “már tudod, hogy kell ezt” – valószínűleg nincs most az a pont, amiben külső segítségnek örülnél

Ha úgy érzed tehát, hogy szívesen énekelnél egyet jó hangulatban az ImPulzus csapatával, akkor szeretettel látunk, gyere és ismerd meg jobban a hangod adta lehetőségeket. A napot úgy szervezzük, hogy a lehető leginkább könnyű legyen döntést hozni.

Ezért aki erre a napra bizalmat szavaz magának, és persze a programnak, az a teljes napos programra kedvezményes áron jöhet – idén szeptemberben mindez 11 800 Ft-ért.

Újrakezdő Nap

11.800 Ft

/ fő

Egy teljes nap énektechnikai fókusszal

A legfontosabb témák több szemszögből

Játékok és felszabadító gyakorlatok

Délutánra pontos kép a hangodról

Egy nap, ami hónapokra lesz hatással

Azért hogy legyen figyelmünk valóban mindenkire, ezt a napot legfeljebb 15 embernek szervezzük – ha úgy látjuk, hogy többen is szívesen jönnének, elképzelhető, hogy keresünk még másik időpontot is a következő hetekben.


Egy biztos: senkit nem fogunk elküldeni csak azért, mert esetleg még nincs elég tapasztalata – ez ellenkezik minden hitvallásunkkal, és azzal, amilyennek szeretnénk látni az itthoni oktatási viszonyokat 🙂


Gyere bátran, és találkozzunk szeptember 6-án az ImPulzus új főhadiszállásán, még mindig a Nyugati pályaudvar szomszédságában, a Szemere utca 19-ben

kórushangképzés
korushangkezpes

Egyéni határok tágítása

Könnyed virtuozitás

Szólistának kellett volna menned?

Éneklés fájdalommentesen

Miben erősít mindez az élet más területein?

Belülről jön a legjobb motiváció. Segítünk megtalálni!

Szerintünk az iskola feladata, hogy ösztönözzön. Élményből születnek a vágyaink, vágyból pedig tudásunk.

Alapvető szabadságjogok, 12. passzus: Énekelni mindenkinek joga van!

Van, akinek 10-15 év, míg rájön, hogy a zenélés hiányzik az életéből. És van, aki eljön az ImPulzushoz előbb.