Az aktualitás fontossága - ImPulzus

Az aktualitás fontossága

Írta: Tőri Csaba

2018. október 31.

Tanárként sokszor kellett megvédenem a “komoly” zene becsületét, egyáltalán a létezésének az értelmét olyan gyerekek előtt, akik a mai könnyűzenei világból építették fel a zenéről alkotott képüket. Ők gyakran hivatkoztak arra, hogy a “komoly” zene egy letűnt kor terméke, nincsen aktualitása, és egyébként is a világ fejlődése számos ponton meghaladta már ezt, akár a hangszerek, akár a ritmusok, akár a szövegek felhasználásának terén.

Egy pillanatra most tekintsünk el attól, hogy ez miért nincs így, természetesen napokig tudnék érvelni amellett hogy az örökérvényűség mekkora érték (amelyet persze nem kell hogy egy korszak összes alkotása képviseljen), vagy hogy a dolgok aktualitását sokszor a saját percepciónk adja, amely új és új környezetbe helyezi el a remekművet, amelyben még újabb vonatkozásait vehetjük észre.

Szeretném azonban, ha a kortárs, aktuális zene minél több fiatalhoz jutna el, minél többen megtapasztalhatnák már fiatal tizenévesként, hogy a klasszikus zene ma is aktuális, sőt a mostanában születő művek is vannak sokszor annyira értékesek, mint a XVIII-XIX. századi darabok. Mégis, még a szakmai képzésbe járók között is gyakori kép, hogy a kortárs zene annyira elvont számukra, annyira öncélúnak érzik, hogy inkább paródiák kiváló alapanyagát látják benne, mint érvényes és értékes zenei gondolatot. Magamról is tudom, hogy így éreztem 16-18 évesen számos darabbal kapcsolatban, és zárójelben megjegyzem, hogy bizonyos darabok ma is kiváltják belőlem ezt az érzést.

Ugyanakkor a zenélés, zeneszerzés nem egy kétlyukú metróalagút. Nem az a szituáció, hogy vannak azok a zenészek, akik írnak 2-3 hangszerre, egyszólamú, könnyen befogadható darabokat nagyszerű szövegi tartalommal, és van egy másik tábor ettől jól elkülönülve, akik nagy és bonyolult darabokat írnak, amelyek követhetetlenek, sokszor disszonánsak és nem is érezzük a ritmust benne (amely egyébként oly vonzóvá teszi néhány előadó zenéjét). Érdemes kezdenünk valamit azzal, hogy miért gondolják ezt sokan így – kimondva és kimondatlanul egyaránt.

Egy igazán sokoldalú zenész a XXI. században megannyi remekművet ismer, és minden műve ezeknek ismeretében születik. Rengeteg olyan mű születik egyik-másik “alagútban”, amely a másik tábor bizonyos elemeire reakció, sokszor a zenei eszközök felhasználásában is átfedések mutatkoznak. (Természetesen ez már száz éve is jellemző volt, csak ezek a részletek nehezen válnak felismerhetővé a mai fülünk számára)

A jazz ritmikai sokszínűsége kezdetben a legtöbb “komoly” zenésznek idegen volt, annak ellenére, hogy már a XIX. században is számos szerzőt (Rossini) ismerünk, aki hasonló ritmusokat használt. Ugyanígy Bach előtt az egyházi zenében elképzelhetetlen lett volna számos olyan újítás, ami a János-passió óta természetes. Mára ezek, az akkor különálló gondolatok összekapcsolódtak, viszonyuk van egymáshoz.

Hiszek abban, hogy a változás természetes, minden, a Földön zajló esemény kisebb vagy nagyobb hatást gyakorol egymásra. Ahhoz, hogy egymásnak a legtöbbet adhassuk, érdemes ismerni a másik nézőpontját, művészeti felfogását. Egyik kedves tanáromat idézve:

Micimackó ilyenkor, reggel tizenegy óra felé, mindig parancsolt valami harapnivalót, így hát jólesett látnia, hogy Nyuszi tányért és bögrét szed elő, s amikor megkérdezte: – Mézet vagy tejet? – gyorsan és izgatottan megjegyezte, hogy mindkettőt, aztán hozzátette, nehogy túl mohónak gondolják: – Kenyér nem kell.
Van azért, amikor egy-két dolog kimaradhat az életünkből.. Ami nagyon fáj, azt úgyis elutasítjuk.

Közben egy szerző általában azért ír, mert a műalkotás megszületett benne, és kialakítja önmagát, néha olyan nyelven, ami könnyen közérthető, néha pedig olyan formában, hogy tapasztalt hallgató is bajba kerül mikor hallgatja. Az értéket számomra nem a felhasznált nyelv, hanem a sokszínűség és az érvényesség adja: legutóbbi koncertünkön például két olyan darabot mutattunk be a Vox Insana Kamarakórussal, (Szabó Barna és Emszt András oratorikus alkotásait) ahol nagyon nehéz, súlyos, részben az emberi halálképpel foglalkozó verseket igyekeztek a komponisták egy kicsit érthetőbbé, átláthatóbbá, könnyebben átérezhetővé tenni.

 

Tették ezt rendkívül izgalmas elemekkel: az egyik részről letargiába üldöző, alig mozgó dallamokból kirajzolt harmóniák között elképesztő bonyolultságú ritmusokkal, melyek még a falevelek lehullását is képesek voltak egy énekkar szájából megjeleníteni, másrészt néha filmszerű pillanatokat teremtő, elementáris erejű csontzörgésre emlékeztető hangszereléssel, két eltorzult keringőzene között. Mindkét darab tele volt olyan elemekkel, amelyek bizonyságul szolgáltak arra, hogy nem születhettek volna 100 évvel ezelőtt.

Még egy dolog biztos: az ember legnagyobb élményei akkor születnek, amikor flow-t él át, teljesen magával ragadja egy téma, a külvilágot ideiglenesen kiszorítva. Azok a zenék, amelyek a hallgatóságnak annyi érthető, mégis követhető impulzust adnak, hogy ebbe az érzésbe tudják vonni őket, feltehetően évtizedek múlva is egyre növekvő népszerűségnek örvendenek majd.

Jó érzés, hogy már a megszületésükkor hallhattuk őket.

Belülről jön a legjobb motiváció. Segítünk megtalálni!

Szerintünk az iskola feladata, hogy ösztönözzön. Élményből születnek a vágyaink, vágyból pedig tudásunk.

Alapvető szabadságjogok, 12. passzus: Énekelni mindenkinek joga van!

Van, akinek 10-15 év, míg rájön, hogy a zenélés hiányzik az életéből. És van, aki eljön az ImPulzushoz előbb.