Zenész legyek, vagy inkább hobbiként zenéljek? - ImPulzus

Zenész legyek, vagy inkább hobbiként zenéljek?

Írta: Tőri Csaba

2018. november 5.

Ahogy az elmúlt években sokakkal beszélgettem, mind hivatásos zenészek között, mind az amatőr muzsikusok, énekesek között gyakran találkoztam a dilemmával:
Hogyan döntsem el, hogy zenész legyen belőlem, vagy valamilyen “civil” foglalkozás mellett keressek zenélési formát az életembe?

A válasz szinte mindig nehéz azok számára, akik egyáltalán felteszik maguknak a kérdést. Persze vannak azok a zenészek, akikben fel sem merült a dilemma sosem, ők nagyon gyakran eleve zenész családból származnak, és a minták sokat segítenek nekik abban, hogy a pályán érvényesüljenek.

A zenei pálya gyönyörű.

Így kezdődik mindig, és bár gyakran tapasztaljuk árnyoldalait, azért ez alaptézisként valóban igaznak tűnik. Ha valaki elkötelezi magát mellette, 95%-ban hangszeres művészként, és/vagy tanárként fog dolgozni élete nagy részében. Kétségkívül az árnyoldalak közé tartozik a kérdéses anyagi megbecsültség, a művészvilág sok belső konfliktusa, és kérdés az is, hogy vajon a társadalomnak van-e igénye/szüksége mindarra a sok muzsikusra, aki ma ebben a szakmában dolgozik.

Amikor a kérdés fel szokott merülni, legtöbbször a fiatalok éppen 16-20 évesek, egy részük zenei szakképzésbe jár, a másik részük zeneiskolában, énekkarban, zenekarban tanul. Aki konziban tanul épp, legtöbbször gazdag képzésben részesül: számukra az is fontos kérdés, hogy miután ennyi munkát beletettek a képzésbe, akarják-e eltekerni a kormányt egy természetesnek tűnő irányból, míg azok akik eddig “csak” élvezetként tekintettek erre, gyakran érzik úgy, hogy el vannak késve már, ki tudja, alkalmasak-e egyáltalán, felvennék-e őket egy konziba, ritkább esetben egyetemre.

Én úgy érzem, hogy mindkét formában nagyon jó dilemmával állunk szemben. Jó dilemmának azt tekintem, amiben bármelyik döntést is hozzuk, valójában előrelépünk általa. Ezt közben nem biztos hogy van időnk észrevenni, de ha korábban zenésznek készülve végül is kilépünk a szakmai képzésből, az nem vész el, amit ott kaptunk. Olyan szakmák tárulnak fel sokszor, amiben nagy hasznunkra válik, hogy előképzettségünk van a témában. Műkedvelőknél pedig egészen addig tartani fog a dilemma, amíg pro vagy kontra nem döntünk a kérdésben. Sokaknál tehát éveken keresztül – és amint a döntés megszületik, szintén új területek nyílnak meg, zenésszé válva, vagy azt elvetve is.

Egy jóbarátom egyenesen azt a kérdést tette fel ilyen dilemmákban gyötrődő fiataloknak: Tudod nem csinálni?

Ha tudod úgy élni az életed, hogy ne legyen benne a zene, akkor valószínűleg nem érdemes egy olyan dologba belevágni, ahol csak a legszerencsésebb/legjobb 5%-nak lesz igazán sok lehetősége. Ennek nagyon fontos szerepe van, azt hiszem.

Ugyanakkor azt is hiszem, ez a dilemma nem mindig a végállomásról szól – és innentől a döntéseket is könnyebb meghozni. Az életben döntések sorozatát éljük át, amelyek végül is visznek egy irányba – de nem segít, ha minden döntéskor azonnal egy teljes élet felelősségét rántjuk be mellé.

Sok kutatásban olvasni, hogy az emberek 80%-a nem azon a szakterületen helyezkedik el, ahol a legmagasabb végzettségét szerezte. Miért kellene tehát, hogy azok, akik zenészként végeznek közép/felsőfokon, mindenképpen ezzel foglalkozzanak életük végéig?

Ha pedig ez igaz, akkor a döntés 16-20 évesen nem is erről szól igazából: elég arról dönteni, hogy mit szeretnék tanulni a következő években. Tény, hogy bizonyos dolgokat tanulva könnebb jól fizető állásokat megszerezni, és az is, hogy a következő száz év munkaköreinek 60%-áról valószínűleg még csak a létezéséről sincs fogalmunk. Aki gyorsan tud alkalmazkodni a megváltozott igényekhez, az sikeres lesz, aki nem tud változtatni, annak lehet, hogy átveszik a robotok a munkakörét.

Vagyis a döntést nem egy életre hozzuk (mint ahogy száz éve még könnyen elképzelhetően egy életre kellett döntenünk). Egy másik nagyon kedves ismerőst idézve: “azt érdemes eldönteni, mit akarunk tanulni. És azt mindet igyekezzünk jó színvonalon megismerni.”

“Azért vigyázzatok, ne legyetek sokoldalúan művelt dilettánsok!” – folytatta.
Nem érdemes párhuzamosan mindent tökéletesre fejleszteni, hiszen nem is sikerülhet egyszerre. Egy dolog biztosan kell majd, amiben tényleg kiváló az ember, amire tényleg felépítheti az életét. De ahogy haladunk előre, egyre nehezebb ezt 20 éves korban teljes bizonyossággal eldönteni.

Aki tehát zenét szeretne tanulni, legtöbbször arra bátorítom, hogy tanuljon: amikor egyszer eljut benne arra a szintre, ahová akart, meg fogja találni úgyis, mire jó neki – esetleg másik, közben kiművelt szakmája mellett is. Elképzelhető hogy az egyik újonnan kialakuló foglalkozás elengedhetetlen szükséglete az lesz, hogy ebben is képzett legyen. És ettől esetleg boldog lesz. :)

Belülről jön a legjobb motiváció. Segítünk megtalálni!

Szerintünk az iskola feladata, hogy ösztönözzön. Élményből születnek a vágyaink, vágyból pedig tudásunk.

Alapvető szabadságjogok, 12. passzus: Énekelni mindenkinek joga van!

Van, akinek 10-15 év, míg rájön, hogy a zenélés hiányzik az életéből. És van, aki eljön az ImPulzushoz előbb.