Cselló tanulás
Gordonka tanulás gyerekeknek és felnőttkorban
Gyerekkorunk óta vissza-visszatérő álma sokunknak, hogy egyszer megszólaltassunk egy igazi mélyvonós hangszert, mint a gordonka.
Mind a csellót, mind a nagybőgőt egy olyan zengés és aura lengi körül, amibe az ember azonnal beleszeret, amint a közelébe ül. Ráadásul a gordonka nem is tartozik a leggyakrabban játszott hangszerek közé, így a későbbiekben bőven alkalmatok nyílik majd kamarazenélni is. Ha szeretnéd, segítünk, honnan tudsz jó minőségű hangszert megfizethetően szerezni/kölcsönözni – sőt, most már van hangszerünk is, amit a képzés ideje alatt jelképes áron bérbe is tudunk adni.
Sándor Bálint a cselló körül éli mindennapjait, és amikor megkérdeztük, azt mondta: már az első alkalmak idején is érdemes arra készülnötök, hogy hangulatos – akár a családnak/barátoknak is bátran bemutatható zenéket játszotok majd.
Mit gondolsz, van most időd, hogy – akár online is – belevágj, és elkezdd megvalósítani sokunk, eddig még nem beteljesült álmát, a cselló tanulást?
Gyere, ismerd meg Bálintot – és találkozz azzal a szemlélettel, ami igazán inspirál: legyen a hangszertanulás egyszerre játék és izgalmas időtöltés :)
2021 áprilisától lehetőséget biztosítunk arra is, hogy kedvezménnyel, vagy esetleg másokat is támogatva jelentkezz hozzánk. Ha érdekel ez a lehetőség, bővebben itt találsz róla információt: ImPulzus Társadalmi Felelősségvállalási Program
„Legfőbb célom, hogy az eddigi zenei tapasztalataimból,
élményeimből a lehető legtöbbet adjak át a tanulóknak, legyenek bármilyen szinten. Az óráimon felszabadult
zenélésre lehet számítani, ahol közösen ismerkedünk a
csellón való játékkal. Leginkább a klasszikus zenében vagyok
otthon, de természetesen bármilyen műfajra nyitott vagyok,
minden szempontból alkalmazkodom a növendékek
igényeihez.„
Sándor Bálint
ALAP*
Egyéni órák esetén:
41.800 Ft / hónap
Csoportos órák esetén:
22.800 Ft / hónap
hetente 50 perces alkalmak
Budapesten, a Nyugati pályaudvar mellett
személyre szabott fejlesztés
ritmikai készségfejlesztő füzet
kottaolvasási alapok összefoglaló
passzív részvétel 1 szabadon választott órán
ingyenes részvétel az ImPulzus belsős programjain
részvétel a következő induló KottaStratégia belelátó és átlátó csoport munkájában
vagy
a Korrepetíció programban
vagy
további választott egyéni / csoportos óra
KOMPLEX
Több program együttes választása esetén
a Komplex ár a következőkből áll össze:
ALAP
+
további választott egyéni / csoportos óra
20% kedvezménnyel
.
hetente 50 perces alkalmak
Budapesten, a Nyugati pályaudvar mellett
személyre szabott fejlesztés
ritmikai készségfejlesztő füzet
kottaolvasási alapok összefoglaló
passzív részvétel 1 szabadon választott órán
ingyenes részvétel az ImPulzus belsős programjain
részvétel a következő induló KottaStratégia belelátó és átlátó csoport munkájában
vagy
a Korrepetíció programban
vagy
további választott egyéni / csoportos órán
*Jelentkezés után, 1-2 napon belül összekötünk tanároddal, aki mindenben segít majd, hogy hogyan tudsz az órákra bejelentkezni.
Ha úgy érzed, szívesen jönnél, de nem megoldható számodra a meghirdetett összeg,
lehetőséget biztosítunk pár fő számára kedvezményes (50%, esetleg 90%) részvételre, illetve támogatóként is jelentkezhetsz foglalkozásinkra.
Ha ez segítene neked, esetleg szívesen segítenél másoknak, kérlek jelezd a jelentkezéskor, vagy olvass a koncepcióról bővebben itt:
ImPulzus Társadalmi Felelősségvállalási Program
A közös munkát a támogatott formában minden esetben akkor tudjuk megkezdeni, amennyiben a források rendelkezésre állnak – a támogatott formára jelentkezőkkel minden esetben felvesszük a kapcsolatot és egyénileg visszajelzünk az aktuális lehetőségekről.
Mi fog történni, ha jelentkezel hozzánk?
A jelentkezési felület kitöltése után visszajelzünk az időpont egyeztetéssel kapcsolatban.
A következő napokban nincs semmi konkrét teendőd – elég, ha lélekben készültök az első alkalomra.
Fizetni egy összegben és részletfizetéssel is tudtok az elektronikus formában történt megállapodás alapján, és ha úgy érzitek, hogy tetszett és szívesen járnátok tovább, akkor arra is lehetőségetek van.
Jelentkezz most, vagy írd meg kérdéseidet az [email protected]-ra!
Élmény és tudás egyszerre
Sosem késő belevágni
3 hónap alatt is érezhető tudás
Jó hangulat, kedves tanárok
Olyat tanulj, amit szeretnél
Nincs hangszered még?
Ha sajátot szeretnél, abban is igyekszünk segíteni – olyan helyekkel kerültünk kapcsolatba, ahol a megfizethető ár, és a minőségi hangszergyártás egyszerre elérhető.
Azonban, ha nem vagy még biztos, akkor van egy lefegyverző ajánlatunk:
Növendékeinknek kedvező áron biztosítunk hangszert is a szabad kapacitás erejéig,
illetve külső partnereinkkel összekötjük azokat, akiknek mi magunk már nem tudunk hangszert bérbe adni.
Nagyon hamar jól éreztem magam, amint egy kis haladás is látható volt, és sok pozitív megerősítést kaptam.
Mikor épp nem sikerült valamit rendesen eljátszani többedjére sem, a biztatásnak és az órai gyakorlásnak köszönhetően, illetve más feladat rávezetésével sikerült.
Folytassátok kérlek ezt a szuper munkát szuper emberekkel, öröm hozzatok járni :)
