Miért kórushangképzés?

Írta: Tőri Csaba

2019. október 8.

Emlékszem, nagy feladat volt, hogy megtaláljuk a megfelelő elnevezést. Utólag visszagondolva is meglepő, hogy mennyi mindenre akar utalni a név – és mennyi mindenre igyekszik felhívni a figyelmet.

Az első hetekben számos kommentet kaptunk: “Ilyen nem is létezik”, “Kik ezek, akik azt hiszik, hogy egy kórusban máshogyan kell énekelni?”, “Ha csak kórusok számára csinálják, akkor nem annak való, aki énekelni akar”, stb. Elgondolkodtam.

Eleinte magam is kezdtem elhinni, hogy igazuk lehet, hiszen voltaképpen az emberi hang egy és oszthatatlan, a jellegzetességei adottak – nem lehet igazán elkülöníteni módszereket ebben.

A megerősítés

Végül leginkább az győzött meg, amikor pár növendékünk elvégezte a 10 alkalomra optimalizált képzést, és jelezte, hogy szívesen folytatná. Hogy gondolkodnunk kellett azon, milyen irányba fejlesszük őket tovább.

Talán a legfontosabb számunkra, hogy hiszünk benne: mindenki annyit fog tanulni, amennyihez neki kedve van. Illúzió, hogy csupán azért, mert a tanár személye motiválja, magasabb szintre fog eljutni, mint ahová magától is szeretne.

Ebből alakult ki, hogy 10 hetes kurzusokat hirdetünk – aminek a végén egy jól értelmezhető lezárást is adunk: megbeszéltük, gyakoroltuk együtt, mik azok az eszközök, amik hosszú távon jó irányba terelik majd – legtöbbször megelőzik, hogy idő előtt rossz beidegződések alakuljanak ki, vagy a rossz beidegződéseket segítenek legyőzni.

Sosem kötelezőt!

Az összes ImPulzusos program fő alapvetése, hogy le akarjuk győzni a kötelezőségnek még a látszatát is. Egyszerűen azért, mert megöli a motivációt. Nem kell hozzá több hónap vagy év, már egy-két óra alatt is: amit mindenképp meg kell csinálni, ahhoz rögtön elvész a kedv, míg ha ugyanarra a dologra csak lehetőségként tekintünk – azaz belefér, hogy ne csináljuk meg – sokkal nagyobb kedvvel, jobb eredményt érünk el benne.

Mivel azonban a képzéseinkből hiányzik a hivatalosan elvégzendő anyag megadottsága, valahogyan biztosítani szeretnénk, hogy a tanulás közben mégis legyen egy cél, legyen, amiért közösen dolgozunk.

Van egy híres kísérlet, amiben kutatók elmentek néhány általános iskolába, hogy azt vizsgálják, vajon mi dönti el, hogy melyik gyerekekből lesz sikeres, nagyszerű ember.
Ennek érdekében az alsós gyerekek mindegyikével kitöltettek egy tesztet, majd elvitték őket kiértékelni. Amikor visszatértek, a pedagógusoknak elmondták, kik azok a gyerekek, akikre feltétlenül figyeljenek oda – mert belőlük még nagy ember lesz.

A kísérlet érdekessége azonban, hogy a teszteket meg sem nézték, találomra kiválasztottak néhányat közülük, és őket nevezték meg, mint az évfolyam legjobbjai – akik között feltehetőleg voltak jobb és rosszabb képességű diákok is.

Pár év múlva, a kísérlet második szakaszában, azt vizsgálták, hogy az újabb látogatáskor mennyit változott az “ígéretes” és a “kevésbé ígéretes” gyerekek képessége. Talán nem meglepő hogy kiderült: azok a gyerekek, akikre a pedagógusok úgy tekintettek, mint nagy jövő előtt álló fiatalok, akikben sok lehetőség van, sokszorosan meghaladták a “többiek” fejlődési ütemét.

Hogy pontosan miben különbözött a nevelésük, nem tudtuk meg, de egy biztos: akiben bízott a tanítója, tanára, az sokkal gyorsabban fejlődött, mint akiben nem. Pedig a teszt önmagában semmilyen befolyással nem volt arra, hogy mit gondoljanak a kitöltőjéről.

A cél szerepe

A pedagógia egyik legfontosabb eszköze a pozitív szuggesszió. Ha közösen kitűzünk egy célt, és kommunikálni tudjuk a növendéknek, hogy hiszünk abban, hogy a cél elérhető – akkor ő is hinni fog benne.

Ha nincs közös cél, csak az éneklés vágya van meg, az eredményt is sokkal lassabban érjük el. (Gondoljunk bele, mi lenne, ha a GPS-nek nem mondanánk meg, hova akarunk eljutni, csak hogy menjünk. Mennyivel kisebb lenne az esélye annak, hogy hazaérünk?)

Ez biztos hosszú és nehéz

A cél pontos meghatározása, és kis lépésekre bontása által azt érjük el, hogy egyes szintek eléréséhez sokkal kevesebb idő elég legyen. Sokan gondolják, hogy ahhoz, hogy valaki megtanuljon énekelni, sok időre van szükség – vagy sok munkára.

Persze, bizonyos szinten ez igaz is: hegymászáshoz is idő kell. Ugyanakkor nem biztos, hogy mindenki a Csomolungma magaslataira vágyik, én is leggyakrabban a János-hegyre járok. Amikor énekléstechnikáról beszélünk, mégis mindenki azt várja el, hogy ha valaki énekelni tanul, akkor csinálja “rendesen”: addig, amíg “normális” énekes nem lesz belőle.

Mindebből két probléma fakad: sokan el sem merik kezdeni, aki pedig elkezdi, az amikor szükségszerűen egyszer abbahagyja (hiszen nem lehet mindenki énekes, borzasztó is lenne), a kezdeti célt még gyakran nem érte el, vagyis csalódik. És az, ami élete egyik legkikapcsolóbb, leglelkesítőbb célja volt egykoron, többé nem ad akkora élményt.

Amatőrnek lenni felszabadító

Számos koncert áll a hátunk mögött, számos tanítvány az énekkarokban, akik óriási élményeket éltek át és adtak egyben másoknak. A trükk csupán annyi: hogy volt egy cél, ami motivált bennünket, majd a cél elérése után megelégedéssel távoztunk: ezért érdemes volt. Nem hitte volna senki, hogy 3, klasszikus éneklést nem sokat vagy semmit sem tanuló férfival el lehet énekelni a Don Giovanni híres szoborjelenetét. De ők akarták, és ezért megtanulták – biztosan nem tökéletesen, de hosszas vastapssal.

Amatőrként nem kell tehát szakmai színvonalnak megfelelni egyénileg – mégis: a produkció lehet elképesztően magas színvonalú. Egyrészt, mert a hitelesség és az akarat átjön egy produkción, másrészt mert a jól kitűzött cél igenis, belátható időn belül is elérhető.

Miben kevesebb, miben több?

Nagyon sokat számít, hogy ismerjük, hogyan működik egy nem professzionális ember gondolkodása. Egy csomó éneklési kérdésről nem beszélünk, de megvannak a módszerek, hogy előhozzuk azokat is – kerülőúton.

Az éneklés egyébként is egy olyan üzletág, ahol nagyon sok minden múlik a képzeteken. Főként, mert egy csomó olyan izmot használunk, amely akaratlagosan nem mozdítható – képzetekkel, érzésekkel, vagy másik, akaratlagos izmok segítségével azonban aktivitásra bírhatók.

Sokszor egy-egy ilyen 10 alkalmas kurzus arra elég, hogy egy rakás ismeretet átadjunk, és a kezdeti sikerélményeket megteremtsük. A gyakorlás már az egyén döntése: találunk egy újabb célt, keres zenélő közösséget, ahol fejlesztheti magát, egyénileg gyakorol – kinek-kinek amihez igazából kedve van.

Lehet-e valakiből szólista?

A tapasztalat azt mutatja, hogy aki eddig tanult velünk, nagyjából a 60%-uk biztonsággal elvállalhatott szólószerepeket. Legtöbbször úgy, hogy a hallgatóság le volt nyűgözve, önmaguk pedig őszinte elégedettséggel térhettek haza.

Természetesen ahhoz, hogy a Magyar Állami Operaházba bekerüljön valaki, ahhoz több is kell: pár év és egyre jobb és jobb tanárok, akik az útnak azt a részét is ismerik.

Aki viszont kezdeni szeretne, vagy már van tapasztalata, akár több éve fontolgatja, hogy komolyabban kéne foglalkoznia a témával, azoknak szívesen segítünk, és adunk további két bónuszpontot: segítünk megbeszélni az első időszak célját, majd olyan helyszínt adunk az életébe, ahová bármikor visszatérhet pár szó segítségért is – vagy akár azért, hogy hol tud örömtelien zenélni a következő években. Akár úgy is, hogy nem kell azonnal tökéletesnek lennie :)

Gondold végig, miben tudunk segíteni – segítséget itt találsz:

Rövidebb kérdésekkel érkezőknek
Hosszabb elképzelésekkel rendelkezőknek