Beéneklési gyakorlatok: kórushangképzés közösen - ImPulzus

Kórushangképzés kórusoknak

Közösen

fuvola

Kórushangképzés kórusoknak – közösen

Akik egyszerű, hetente, közösen beilleszthető formát keresnek, azoknak a teljes kórust foglalkoztató csomagot ajánljuk: 10 alkalommal, például 10 egymást követő héten dolgozunk az együttessel, akár a kórus saját heti próbájához igazítva, melynek folytatására a kölcsönös elégedettség esetében további lehetőség is van. Az időszak végére célunk elérni, hogy a kórustagok hangjukat egyfajta hangszernek tekintsék, amelyet megfelelően gondozva, odafigyelve rá, alapszintű technikai eszközöket rendszeresen használva sokkal egészségesebb, szebb hangzás részesévé váljanak.

Az első alkalmat megelőzően feltérképező beszélgetésre hívjuk a kórus vezetőit, ahol a saját koncepciónkat is vázlatosan ismertetjük, valamint a kórusról is szeretnénk minél pontosabb képet kapni.

kórushangképzés

Kórushangképzés kórusoknak – közösen

___

hetente 50 perces alkalmak

Budapesten, a Nyugati pályaudvar mellett
vagy külső helyszínen

egész kórusnak közösen

befejezéskor meglepetés ajándék

20 fő felett:

1300 Ft / fő / alkalom

20 fő alatt:

1600 Ft / fő / alkalom

Organikus mozdulatok a kényelmes énekléshez

Apró trükkök a közös, tiszta hangzáshoz

Színpadi mozgás alapjai

Saját, személyes hangszín megerősítése

Miben erősít mindez az élet más területein?

Énekhangképzésre jelentkező kórusok számára ajánljuk még:

3-4 fős, csoportos
foglalkozások

3.300 Ft-tól*

/ fő / alkalom

Akik szeretnének mélyebben is foglalkozni a témával, szeretnék, ha a kórustagok egyénileg is megismerhetnék hanguk sajátosságait, és tudnak időben is picit rugalmasabbak – akár heti 30 percet is rászánnak külön egyeztetett időpontban -, nekik ezt a csomagunkat ajánljuk, mely szintén 10 hetes közös munkát tartalmaz, itt azonban 3 fős kisebb csoportokban, akár kamaraéneklési lehetőséggel együtt.

___

hetente 30 perces alkalmak

Budapesten, a Nyugati pályaudvar mellett, vagy külső helyszínen

3-4 fős kiscsoporotos foglalkozások

befejezéskor meglepetés ajándék

Kórushangképzés
workshop

16.000 Ft*

/ fő / workshop

A leghatékonyabb képzési forma egy közös workshop vagy egy hétvégi kórustábor, teljes egészében hangképzési fókusszal.
Ebben az esetben egy hétvégét (vagy hosszú hétvégét) töltünk el közösen a kórussal, ahol két napon keresztül dömpingszerűen, játékokkal, beéneklés során alkalmazható feladatokkal, hol közösen, hol pedig kis csoportokban dolgozunk együtt. Amennyiben igény mutatkozik rá, a megbeszélt időkeret terjedelmében sor kerülhet egy-két énekessel személyes találkozásra is.

___

egy teljes hétvége

Budapesten, a Nyugati pályaudvar mellett vagy külső helyszínen

10.00-18.00-ig (néha tovább)

közös és kiscsoportos órák

befejezéskor meglepetés ajándék

Kapcsolódó írásaink énekhangképzés témához:

Mennyire gond az üresjárat egy csoportos órán?

Mennyire gond az üresjárat egy csoportos órán?

Néhány alkalommal előfordul a csoportos órákon belül, hogy valakivel egyénileg is hasznosnak érezzük dolgozni, egy-két dolgot személyesen kipróbálni, és személyes instrukciókat adni. Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés…

bővebben

Belülről jön a legjobb motiváció. Segítünk megtalálni!

Szerintünk az iskola feladata, hogy ösztönözzön. Élményből születnek a vágyaink, vágyból pedig tudásunk.

Alapvető szabadságjogok, 12. passzus: Énekelni mindenkinek joga van!

Van, akinek 10-15 év, míg rájön, hogy a zenélés hiányzik az életéből. És van, aki eljön az ImPulzushoz előbb.