Mennyire gond az üresjárat egy csoportos órán?
Írta: Tőri Csaba
2020. szeptember 25.
Néhány alkalommal előfordul a csoportos órákon belül, hogy valakivel egyénileg is hasznosnak érezzük dolgozni, egy-két dolgot személyesen kipróbálni, és személyes instrukciókat adni. Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, hogy vajon a többiek (akik akkor éppen nem aktívak), mennyire élik meg ezt kieső időként, holtidőként – mennyire érzik úgy, hogy ez hátrányos lehet az ő számukra.
Ilyenkor, néha rá is kérdezek – be is viszem az órába a kérdést, mert fontos tudnom, hogy a növendékeket is foglalkoztatja-e éppen. Az egyik ilyen pillanatban a következő válasz érkezett (by Viki :) )
“Szerintem nekem tök jó, hogy van, amikor nem énekelek, mert egyrészt így pár perc pihenéssel sokkal jobban tudok utána is koncentrálni, másrészt meg tanulok is azokból a mondatokból, amit a többieknek mondasz.”
Jó látni, hogy a legtöbben átlátják, hogy mire jó még ez a módszer. Annak idején, amikor még a tanítás nem ennyire szervezett keretek között zajlott, egy Mester-Tanítvány viszony pont így nézett ki: a fiatal tehetségek beültek a Mesterhez mondjuk délután 4-kor, és 9-ig hallgatták. Nemcsak őt, hanem egymást is, mondjuk öten-tízen. És amikor 9 környékén a Mester megunta, vagy csak már elfogyott a tea, amit időközben főzött, akkor annyi gondolattal engedte el a fiatalokat, hogy egész hétre, vagy akár hónapra volt min dolgozniuk – ráadásul a csoport egyfajta közösséget is teremtett.
Amely közösség egyrészt egy gondolkodó csapattá is vált – és ezáltal vált egy kávéházi (manapság pub-ban eltöltött) este igazi, kulturális élménnyé: a Mester szavai tovább éltek a csapatban, átbeszélték, mi okos és mi nem -, másrészt pedig az órákon is folyamatosan közönséget alkottak egymás számára: szinte az első nehéz pillanatokat is olyanok előtt próbálták ki, akik ugyanabban akartak fejlődni. Támogató közeget biztosítottak, ezáltal mikor koncertre került a sor, már teljesen természetes volt, hogy mások is vannak a teremben.
Őszintén szólva volt szerencsém egy ilyen Mesterhez járni. akinél alkalmanként 4-5-en ültünk az órán. Volt köztünk fiatalabb, idősebb, tapasztaltabb és kezdő is, de végül mindenből megtapasztaltuk a szellemiséget, a gondolkodásmódot, hogyan álljunk egy problémához. Nem szeretném, ha az írás a Mester-képet emelné ki – mert az ráérek 30 év múlva lenni, ha majd valóban kiérdemlem, ugyanakkor a másik aspektust nagyon ajánlom: tanuljunk egymástól, és akarjunk a szellemiség oldaláról közelíteni.
Ha egy tanulási folyamat az információkra és a készségekre is fókuszál, az már nagyon hatékony tud lenni. De ha valaki egy egész gondolkodásmódot tud közvetíteni, amely mélyebb változásokat indít el, akkor az tartósabb változásokat is hoz majd. A szemlélet valójában minden konkrét ismeretnél mélyebb tudást eredményez, hiszen a konkrét ismereteket is ennek birtokában tudjuk hatékonnyá tenni.
Ráadásul, az igazán nagyok: Beethoven, Liszt, Bartók, stb. is mind-mind így tanultak – és lettek kiemelkedők.
Vagyis, ha van köztetek, aki esetleg azért gondolta, hogy még nem jönne, mert nem tudta eldönteni, hogy csoportban, vagy egyedül, akkor egyértelműen azt javaslom, hogy próbáld ki a csoportos megoldást…
Itt tudsz böngészni még ezzel kapcsolatban: