Kórushangképzés workshop
HAMAROSAN

Kórushangképzés workshop
Amatőr énekeseknek
Évente egy-két alkalommal kétnapos kórushangképzés workshopottartunk egy szép, nyugalmas helyszínen, ahol közösen is tudunk dolgozni, de elkülönülni is lesz lehetőség a szünetekben. Délelőtt látszólag közösen játszunk (közben észre sem vesszük, hogy mennyi mindent tanulunk), majd délben együtt ebédelünk, és mire délután észrevesszük magunkat, már mindenki énekelt egyedül is. (Esetleg majdnem egyedül.) A második napon már konkrét énektechnikával foglalkozunk – megismerkedünk az emberi test kulcs-pontjaival, hogy kell megsimogatni az állunkat, hogy bársonyosabb, szebb tónusú hang szólaljon meg.
Mindenki önmagához képest fejlődik. Aki már sokat énekelt, annak a jó berögződései segítenek majd, az esetleges hátráltató szokásokra konkrét lépéseket, gyakorlatokat találunk ki, hogyan lehet tenni ellenük. Aki még nem énekelt sokat, az megtapasztalhatja, miért jó az: milyen élmény a saját hangunk erős, magabiztos megszólalása, és különösen milyen jó, ha mindezt együtt csináljuk. Ha igazán jól sikerül, lehet, hogy még otthon is folytatjátok.
Azért, hogy jobban fel tudjunk készülni a jelentkezők létszámára és arányára, ösztönzésképpen Early bird – programot indítunk, amelyben kedvezménnyel díjazzuk, ha valaki hamar eldönti, hogy ott lesz a kurzuson.
Azt szeretnénk, ha minél inkább személyre szabott lehetne a hétvége – ezért időt szeretnénk szánni arra, hogy megismerjünk előzetesen is benneteket: az arányokat, a személyiségetek és a motivációitok – ezért minél korábban írhatunk be a naptárunkba, annál komolyabb kedvezményt ajánlunk.



ALAP
Egy teljes hétvége 10.00-18.00-ig (néha tovább)
Közös és kiscsoportos órák
Izgalmas tananyagok és hasznos gyakorlatok
Munkafüzet – a ”közös nyelv” emlékeztetőjeként
Befejezéskor meglepetés ajándék
További két személyes találkozási lehetőség legfeljebb 3 fős kicsoportos óra keretében
Meglepetés ajándék koncertjegy
Ismétlési lehetőség 1 év múlva 50% kedvezménnyel
PRÉMIUM
Egy teljes hétvége 10.00-18.00-ig (néha tovább)
Közös és kiscsoportos órák
Izgalmas tananyagok és hasznos gyakorlatok
Munkafüzet – a ”közös nyelv” emlékeztetőjeként
Befejezéskor meglepetés ajándék
További két személyes találkozási lehetőség legfeljebb 3 fős kicsoportos óra keretében
Meglepetés ajándék koncertjegy
Ismétlési lehetőség 1 év múlva 50% kedvezménnyel
Igény esetén a szállás megszervezésében szívesen segítünk.
Annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő, hogy valaki egyedül legyen a szólamában, a beérkezett jelentkezéseket követően mindenkinek visszaigazolást küldünk. Természetesen azok számára, akiket akkor nem tudunk fogadni, egy későbbi kurzuson részvételi lehetőséget biztosítunk, vagy kérésének megfelelően a jelentkezési díjat a leghamarabb visszautaljuk.
Egyéni határok tágítása
Könnyed virtuozitás
Szólistának kellett volna menned?
Éneklés fájdalommentesen
Miben erősít mindez az élet más területein?



Egyéni énekhangképzésre jelentkezők számára ajánljuk még:
Személyes
tréningek
34.900 Ft-tól*
/ hónap
Azoknak, akik egyénre szabott, igazán személyes tanulási lehetőséget keresnek. Ha tanultál már énekelni, de vannak olyan kérdéseid, amiket egyedül szeretnél megbeszélni. Ha nem tanultál még, és úgy érzed, mások előtt nehezebben menne. Ha azt szeretnéd, hogy csak Veled foglalkozzunk abban az időben, amit rászánsz a hétköznapok sűrűjében. Ha így gondolod: várunk!
___
hetente 50 perces alkalmak
Budapesten, a Nyugati pályaudvar mellett
személyre szabott fejlesztés
meglepetés ajándék
3-4 fős, csoportos
foglalkozások
18.900 Ft-tól*
/ fő / hónap
Azoknak, akik már régóta szeretnének megtanulni jól énekelni, de eddig még nem szedték össze a bátorságukat, hogy egyedül hozzákezdjenek az ének tanulás rejtelmeihez.
Az első lépések mindig nehezek, ezért megkönnyítjük a döntést: ha ezt a csomagot választod, nem kell egyedül énekelned az elején, elég akkor, amikor már megjön a bátorságod hozzá. (Segítünk, ne aggódj!)
___
hetente 50 perces alkalmak
Budapesten, a Nyugati pályaudvar mellett
csoportban is személyes figyelem
meglepetés ajándék
Kapcsolódó írásaink énekhangképzés témához:
Miért kezdjek el zenélni, ha már elmúltam 40/60/80 és eddig nem tettem?
Miért kezdjek el zenélni, ha már elmúltam 40/60/80 és eddig nem tettem?...
Szégyelld magad, kislányom! – avagy hogyan énekelek, ha szégyellem magam?
Szégyelld magad, kislányom! - avagy hogyan énekelek, ha szégyellem magam?...
Mennyire gond az üresjárat egy csoportos órán?
Írta: Tőri Csaba...